Gumicukor

“Azt hiszi 39 éves vagyok. Dehogy vallom be az igazat!”

 

 

Helyszín egy kávézó terasza. Kortyolgatom a kávémat, közben a mobilomon az időt és a kedvenc közösségi oldalamat bámulom vegyesen.
A barátnőm megint késik. Egyedül üldögélni meg szörnyen kellemetlen.

Ekkor belép két rettentően dekoratív nő, s a mellettem lévő asztalhoz ülnek le. Koruk max 40, inkább kevesebb. Rendelés után folytatják a már megkezdett beszélgetésüket, s mivel nem fogják vissza a hangerőt, fülelnem sem kell….

– A melleid jók lettek. Most már én is elmegyek és megcsináltatom őket, kár volt eddig ódzkodnom. Laci majd kifizeti, tudod, neki édesmindegy mire költök, csak hagyjam békén a gyerek utáni nyavajgásommal. Csak hát, hamarosan kifutok az időből.
– Jaj, ne is mondd. Nálunk meg Attila jött elő az apa szeretnék lenni, kell, aki továbbviszi a nevet szöveggel. Már nem tudom, mit találjak ki, hogy eltereljem a kérdést. Eddig arra hivatkoztam, hogy túl friss a kapcsolatunk, aztán a mellműtétemre, de most már nem is tudom, mi legyen. 
– Márpedig lassan ideje lenne színt vallanod.
– Megőrültél? Csak nem képzeled, hogy bevallom neki, nem 39 éves vagyok, hanem 49? – szisszent fel felháborodottan a nő, s aztán, mikor rájött, hogy ezt más is hallhatta, témát ejtve másról kezdett beszélni.

Még egyszer jól megnéztem magamnak. Semmi nem utalt a korára. Hihetetlen jó nő volt. 49? Nem semmi!
De vajon a kedves Attila mit fog szólni, ha megtudja, hogy a 39 éves barátnője valójában 49, és egész eddig hazudott neki? És ahhoz, hogy sosem lesz közös trónörökös?

Ha egyáltalán megtudja valaha….

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Azt hiszem csak azért szóltál hozzá, hogy mocskos szavakat használhass! Undorító stílus harapózott el, ha kell, ha nem olyan mocskosan ír némelyikőtök, mire jó ez? Ennyire frusztráltak vagytok? Másutt nem tudtok böfögni, csak a kommenteléskor?

  2. Kicsit tévedsz! Soha nem sminkelem magam, most öltöttem be a 76. évem, rendszesen 60-65 között hisznek! A járműveken mindig elkérik az igazolványomat, és forgatják jobbra-balra! Van ilyen , pedig még kozmetikushoz sem járok.

  3. Gabriel Mihaly says:

    Na persze.A férfiak tehetnek még ardól is ha nincsen gyerek.Inkáb fizetik a mellplasztikát.Jó kis mese hülye feministáknak…

  4. Tamás Nagy says:

    Hát nem tudom. Azért annak a 10 évnek látszódnia kell, szerintem. Smink és egyéb praktikák ide vagy oda. Meg hát reggel, ébredéskor, nincsen smink, ugye… 🙂

  5. Petricsák László says:

    Azért elég kovászos, ha a valaki nem tudja a szerelméről, párjáról, hogy valójában hány éves. Ezt csak ideig-óráig lehet takargatni. De addig nem is férhet hozzá a hölgy brifkóhoz sem. Valószínű, hogy a fickót nem is érdekli igazán. Ekkora felületességért ekkora megvezetés jár.

  6. Attila Juhász says:

    Nekem nem kéne hazudni.Sőt jobb ha fel fedi a dolgokat.Mert ezt azt árulni bárhol lehet.Pláne a nőröl kiderül hogy ribanc és az egyik amíg töltődik a másik kettő közben bassza előtted vagy utánad.
    Pénztárcakedvelő Zsófi vagy Adry?Esetleg faszimádó Marika?Talán mindkettő is lehetne akár sokak szerint.Bár a pasi mindig hülye h tejel,holott a saját fasza is tud tejelni,csak igaz természetben.
    El kéne dönteni h melyik az igazi…alsó avagy felső…
    káresz vs brifkó 😉 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!